Szeriné dr. Ormándi Erzsébet pszichológus

„Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban! Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez! Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat! Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!(…)” Antoine de Saint-Exupéry: Fohász A változásokról, célokról, motivációról szóló előző bejegyzésemet egy Exupérytől származó – a vágy megterem

„Ha hajót akarsz építeni, talán nem is az a legfontosabb, hogy összegyűjtsd a mérnököket és a hajóácsokat, hanem, hogy felébreszd a vágyat a végtelen után.” Antoine de Saint-Exupéry Életünk különböző szakaszaiban gyakran felmerül, hogy változtatni kellene az életmódunkon, szemléletünkön, bizonyos viselkedésmintázatainkon. Leggyakrabban az egészségünk védelme vagy visszaszerzése érdekében javasolják ezt nekünk, vagy mi magunk jutunk erre a következtetésre. Nagyon gyakori azonban, hogy a kezdeti lendület egy idő után alábbhagy, és nem sikerül valódi tartós eredményt elérni. Gondoljunk például a sok be nem tartott újévi fogadalomra, a testsúlycsökkentési kísérletekre, a rendszeres testmozgás sikertelen beiktatására vagy akár a saját magunk számára biztosított rendszeres „én-idő” megtartásának nehézségeire. A sikertelen kísérletek azon túl, hogy nem jutottunk el velük a kitűzött célunkig, gyakran bűntudattal, alkalmatlanság érzésével, az önértékelésünk csökkenésével és akár önbiza

Egyik korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy a testi-lelki egészségünk alakulását illetően, ma már eléggé elterjedt és elfogadott az a nézet, miszerint bizonyos értelemben felelősek vagyunk saját állapotunkért, azonban ez nem vezethet felesleges bűntudat keltéséhez, saját magunk eltúlzott hibáztatásához. Most azonban a felelősségvállalás ugyancsak szélsőségesnek mondható ellenpólusáról szeretnék írni kicsit, arról a működésmódról, amelyben minden velünk történt rossz dologért mást hibáztatunk: a társunkat, a környezetünket, a munkahelyünket, stb… Eric Berne Emberi játszmák című művében az „Ennek is te vagy az oka” elnevezésű játszmáról azt írja, hogy klasszikus formájában ez egy házassági játszma, de szülők és gyermekek között és akár a munkahelyen is előfordulhat. Fő célja az önigazolás, és legszembetűnőbb „haszna” a felelősség elkerülése és a saját ártatlanságunk alátámasztása. Fontos azonban tudni, hogy ha folyamatosan elkerüljük a saját életünk irányításához szükséges dö