Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2017

Az elfogadásról

Kép
Mindennapi életünk során számos olyan helyzettel kerülünk szembe, amivel nem értünk egyet, ami csalódást, fájdalmat okoz, haragot, ellenállást vált ki belőlünk. Az ilyen konfliktusos helyzetek kimenetele, megoldása nagymértékben függ a résztvevők viszonyulásától.  Ha számunkra kedvezőtlen dolog történik, annak természetes következménye, hogy - temperamentumtól függően - különböző formában kifejezzük a  nem tetszésünket, haragunkat, fájdalmunkat. Azt, hogy az ellenállásunk milyen fogadtatásra talál, illetve milyen eredménnyel jár, befolyásolja a többi érintett fél hozzáállása, valamint az alaphelyzet körülményei egyaránt.  Ha nagyon kedvezőtlenül alakulnak a dolgok, akár évekig is eltarthat egy-egy nehéz helyzet által kiváltott negatív állapot. Ilyenkor az idő múlásával egyre reménytelenebbnek tűnhet a megfelelő megoldás megtalálása, miközben mélyül a  tehetetlenség érzése. Ez a folyamat egy önmagát rontó körként hatva testi és lelki kimerüléshez vezethet. Amikor valakit olya

Nyitottság és empátia a párkapcsolatok terén

Kép
Társas lényként a legtöbben már gyermekkorunkban megfogalmazzuk magunkban, hogy szép családot, szerető férjet/feleséget szeretnék magunk mellé. Egy boldog párkapcsolatban bízva házasodunk meg vagy leszünk élettársak és arra alapozva szeretnénk a gyerekeinket felnevelni. Az igények, vágyak azonban nem mindig találkoznak a realitással. Sajnos sok ember életében előbb vagy utóbb megjelennek a párkapcsolati nehézségek. Problémás lehet az elindítása, a fenntartása és a befejezése egyaránt.  Amikor felkérést kaptam erre a témára, arra gondoltam, hogy a nyitottság, a kölcsönös érdeklődés és az empátia szerepét szeretném egy kicsit fókuszba állítani.  Gyakori jelenség, hogy valakinek nehéz vagy egyáltalán nem sikerül párkapcsolatot létesítenie. Ennek hátterében mélyebb lelki tényezők húzódhatnak, amelyeket érdemes szakember segítségével feltárni. Gyakran a gyerekkorhoz köthető - a tudatos gondolkodás számára nem (vagy nem teljes mértékben) hozzáférhető - lelki sérülésekről, elakadá