Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2018

Carl R. Rogers gondolatai, amelyek nagy hatással vannak rám

Kép
Első éves pszichológus hallgató voltam, amikor először olvastam Carl R. Rogers: Valakivé válni című könyvéből származó lenti idézetet. Azóta sok év eltelt már, de a mai napig élénken él bennem, ahogy megdobogtatta a szívem, boldog és reményteli érzést okozva, hogy mindaz, amit én magam is tudatosan és kevésbé tudatosan éreztem saját működésemmel kapcsolatban, a számomra fontos emberekkel való kapcsolataimban és tágabb viszonylatban, az emberi természettel kapcsolatban - annak valóban van létjogosultsága.  A mai napig rendszeresen visszatérek ezekhez a sorokhoz, ha egy kis inspirációra, "megértésre" van szükségem, vagy ha kicsit elbizonytalanodok, „elfáradok”, megbántódok, ha csalódott vagy szomorú vagyok. Erőt, illetve megerősítést ad, ami által könnyebb lesz átgondolni mi is van most velem, hol és hogyan gyengültem el. Lámpásként mutatja az utat, ha összekuszálódnak a gondolataim és az érzéseim, bátrabban meg tudom engedni magamnak a negatív érzelmi állapotokat, ugy