Bejegyzések

Mit tehetünk azért, hogy egy kicsit jobb legyen…

Kép
A negatív érzelmek (pl.: harag, félelem, szorongás, szomorúság) a lelki működésünk természetes velejárói. Negatív érzelmei mindenkinek vannak, amelyeket szükség esetén meg kell élni, ki kell fejezni. Az elfojtás néha ugyan hasznos lehet, de hosszú távon nem célra vezető, mivel a belső feszültséget nem csökkenti.   Lelki egyensúlyunk szempontjából az a jó, ha kellő elfogadással viszonyulunk a negatív érzelmeinkhez is, miközben törekszünk a megfelelő érzelemszabályzó mechanizmusaink működtetésére. Így elkerülhetjük a túl szélsőséges érzelmi megnyilvánulásokat, valamint csökkentjük az esélyét, hogy tartósan benne maradjunk egy-egy negatív érzelmi állapotban. Most példálózó jelleggel olyan „ötletekről” szeretnék írni, amelyekkel a mindennapi életünket kísérő negatív érzelmeket, stresszes állapotokat kissé „megszelídíthetjük”, ezáltal javíthatunk a közérzetünkön, a hangulatunkon. Ezek természetesen nem megoldó kulcsok, csupán apró kis módszerek, amelyek a segítségünkre lehetnek...

A negatív érzelmekről – fókuszban az irigységgel

A negatív érzelmek, mint például a harag, indulat, féltékenység, irigység természetes emberi reakciók, amelyek bizonyos helyzetekben és mértékig teljesen érthetőek, időnként minden ember érezi, átéli ezeket. Abban az esetben viszont, ha túlságosan dominánssá, a viselkedés meghatározójává válik egyik vagy másik negatív érzelem, sok probléma forrása lehet. A tartós és erős negatív érzelmek nagyfokú belső feszültséggel, frusztrációval, boldogtalanság érzettel járnak. Súlyosabb esetben testi tüneteket okozhatnak és betegségek kialakulását is elősegíthetik. Ha kiemeljük például az irigységet, el lehet mondani, hogy enyhébb esetben akár motiváló ereje is lehet, hiszen amikor mások javaira, sikereire irigykedünk, akkor vágyunk valamire, ami másnak megadatott, nekünk viszont nem. Ez az érzés ösztönözhet arra, hogy tegyünk a vágyott célért, ösztönözhet arra, hogy mi is elérjük, megkapjuk azt, amire vágyunk. Ha azonban az irigység egy tartós vagy rendszeresen visszatérő erős érzelem...

Önbizalom, önbecsülés, "énerő"

Kép
Gyakran mondjuk, halljuk vagy csak érezzük magunkról, másokról, hogy kevés önbizalommal rendelkezünk, vagy kevés önbizalommal rendelkezik a környezetünk valamely tagja. Ha egy nagyobb feladat, kihívás előtt áll valaki, természetes, hogy fél, szorong az esetleges kudarctól, még akkor is, ha alapvetően tisztában van a képességeivel és pozitív hozzáállás jellemzi. A túlzott mértékű szorongással járó önbizalomhiány mögött nagyon gyakran az önismeret és önbecsülés hiányosságai fedezhetők fel. A kellő mélységű önismeret, valamint a saját magunk iránt érzett tisztelet és megbecsülés adják az alapot ahhoz az energiához, erőhöz, ami az egyéni és társkapcsolati működésünkhöz, teljesítőképességünkhöz, személyiségünk folyamatos fejlődéséhez szükséges. A személyiség harmonikus működését biztosító „énerő” kell ahhoz is, hogy az időnként szinte biztosan bekövetkező kisebb-nagyobb sikertelenségeket, kudarcokat, veszteségeket is el tudjuk viselni.  A bennünk lévő énerő feltérképezése, ...

Néhány ötlet, gondolat a tanulásról és a hozzá kapcsolódó stressz csökkentéséről

Kép
Korábbi bejegyzéseimben már írtam a túlzott stressz károsító hatásairól. Sajnos nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek is elég gyakran ki vannak téve különböző stresszes helyzeteknek. Természetesen az lenne a legideálisabb, ha a gyermekévek minél nagyobb gondtalanságban telnének, de a valójában már a gyerekkorban hamar felüti fejét a szorongás. A mai felgyorsult világunkban még a viszonylag kiegyensúlyozott családi háttérrel rendelkező gyerekek is korán találkoznak a teljesítmény kényszerrel, és az abból adódó szorongással.  Megterheléssel járhat az iskolába történő beilleszkedés, a tanulmányi követelményeknek való megfelelés. Az iskola jogos elvárása, hogy a szülők is aktívan működjenek együtt, segítsék a gyermeküket a tananyag elsajátításában. Viszont nagyon fontos, hogy ezt úgy tegyük, hogy lehetőleg ne növeljük a bennük lévő szorongást és teljesítmény kényszert. Még jobb, ha ezeket oldani, csökkenteni is képesek vagyunk a velük való foglalkozás során.  Sok szü...