Szeriné dr. Ormándi Erzsébet pszichológus

Gyerekkoromtól fogva érzem, hogy nagyon fontos számomra az egyensúly és a harmónia, amiben megfér egymás mellett a jó és a rossz, a gyengeség és az erő, a bizonytalanság és a biztonság. Ma már tudom, hogy ez a vágyott egyensúly "erősen dinamikus", nem tartható fenn állandó jelleggel, de bízom benne, hogy időnként mindenkinek megadatik. "Itt és most" átélhetjük, megfigyelhetjük milyen az amikor néhány pillanatig úgy érezzük kívül és belül is béke van. Itt és most azonban azt is megfigyelhetjük, hogy milyen az az állapot, amikor feszültek, ingerültek, szomorúak vagyunk, vagy éppen fájdalmat élünk át. Lehetőségünk van arra, hogy nyitott érdeklődéssel és elfogadással viszonyuljunk önmagunkhoz és a környezetünkhöz egyaránt. Nem vesszük magunkra az azonnali reagálás terhét, nem akarjuk megváltoztatni a külvilág dolgait és a saját magunkban zajló folyamatokat sem. Megmaradunk a tapasztalásnál, használjuk az érzékszerveinket, figyelemmel vagyunk a testérzeteinkre, az érzés...

Kicsit riasztó még számomra, hogy teljes egészében személyes tartalmú bejegyzést tegyek közzé, de az az igazság, hogy már többször éreztem erre irányuló késztetést, viszont mindig sikeresen  el is hárítottam. Furcsa módon éppen az elhárítás témáját is érintő szakmai cikkem írása közben öntött el ismét ez az érzés - ami sokak számára ismerős lehet - engem pedig arra ösztönöz, hogy most írjak is róla. Íme hát néhány személyes gondolat, érzés az ihletről, az inspirációról, a kreativitásról: Korában már írtam arról, hogy ezt a blogot egy kedves kolléganőm ötlete alapján indítottam el. Ő többször is biztatott erre, én azonban mindannyiszor képtelen dolognak tartottam. A kötelező dolgozatok, műhely munkák, szakdolgozatok és természetesen a munkahelyi iratok megírásán kívül, fel sem merült bennem, hogy bármiféle saját szerkesztésű írást mások számára is közzétegyek. (Emlékszem, amikor az egyetemen évfolyamtársaimmal/csoporttársaimmal felosztottuk egymás között a tana...

Első éves pszichológus hallgató voltam, amikor először olvastam Carl R. Rogers: Valakivé válni című könyvéből származó lenti idézetet. Azóta sok év eltelt már, de a mai napig élénken él bennem, ahogy megdobogtatta a szívem, boldog és reményteli érzést okozva, hogy mindaz, amit én magam is tudatosan és kevésbé tudatosan éreztem saját működésemmel kapcsolatban, a számomra fontos emberekkel való kapcsolataimban és tágabb viszonylatban, az emberi természettel kapcsolatban - annak valóban van létjogosultsága.  A mai napig rendszeresen visszatérek ezekhez a sorokhoz, ha egy kis inspirációra, "megértésre" van szükségem, vagy ha kicsit elbizonytalanodok, „elfáradok”, megbántódok, ha csalódott vagy szomorú vagyok. Erőt, illetve megerősítést ad, ami által könnyebb lesz átgondolni mi is van most velem, hol és hogyan gyengültem el. Lámpásként mutatja az utat, ha összekuszálódnak a gondolataim és az érzéseim, bátrabban meg tudom engedni magamnak a negatív érzelmi állapotokat, ugy...

A karácsony és az új év közeledtével mindannyian szeretnénk adni, kívánni, szépen ünnepelni, szeretni és persze örülni is a kapott ajándékoknak, jó kívánságoknak és egymásnak. Az ünnepek előtti időszak mégis sokszor kaotikus. Tele lehet aggodalommal, kapkodással, fáradtsággal, frusztrációval. A mindennapi teendők mellett meg kellene tervezni az ünnepi menüt, be kell szerezni az ajándékokat, amelyek nagy részéről még fogalmunk sincs, hogy mi is legyen. Az áruházakban tömeg, a pénztárak előtt hosszú sorban állás, az utakon dugó… Az egyre fokozódó türelmetlenség mellett nem könnyű a szeretet ünnepére és a boldogabb új esztendőre hangolni magunkat.  Mindezek ellenére mégis nagyobb hajlandóság lehet bennünk arra, hogy ne csak a saját ügyes-bajos dolgainkkal foglalkozzunk, hanem képesek legyünk egymásra is figyelni.  Kutakodhatunk kicsit az emlékeinkben és gondolkodhatunk arról, vajon mire vágyhatnak a szeretteink, mivel tudnánk örömet okozni nekik. Felidézhetünk közös ...