Szeriné dr. Ormándi Erzsébet pszichológus

                      „A mosolyban egymásra találunk nyelvek, kasztok, pártok felett.”                                                                                                                           Antoine de Saint-Exupéry A mai bejegyzésem témájául a mosolyt választottam, mert a családom és a barátaim támogatásán túl, talán a mosoly erejét tartom az egyik legjobb segítő társamnak és örömforrásnak. Úgy gondolom, hogy nincs az életnek olyan területe, ahol ne esne jól, ne tudna segíteni vagy akár egy kínos helyzetet megmenteni egy időben érkező mosoly. Az emberi kapcsolatok számomra elképzelhetetlenek mosoly nélkül, de tapasztalataim szerint nagy segítséget jelenthet a munkahelyen, a hivatali ügyek intézése során, az iskolai életben, az egészségügyi ellátásban és még számos más helyen. A pszichológia is sokat foglalkozik a mosoly lélektani hátterével és hatásaival. Tringer László A gyógyító beszélgetés című könyvében azt írja a mosolyról, hogy olyan belső érzel

A kisgyermekek általában az első szavak között tanulják meg a NEM szó kimondását és jelentését, majd előszeretettel használják is, miközben határaikat tanulgatják. Általában még a serdülő kor idején sem okoz túl nagy problémát nem-et mondani arra, amihez nincs kedve a kamasznak. A felnőtté válás során azonban gyakori jelenséggé válik, hogy egyre kevésbé merünk, tudunk nem-et mondani a felénk támasztott vélt vagy valós elvárásoknak, követelményeknek, kéréseknek. Még akkor sem, ha ezzel a saját érdekeinket szorítjuk rendszeresen háttérbe. Miért alakul ez így? Számtalan oka lehet. Például az erős megfelelési vágy. Szeretnénk, ha kedvesnek, segítőkésznek, jó fejnek tartanának minket. A feladatvégrehajtás, a segítségnyújtás -  ha szívből jön - örömöt és egyéb kellemes érzéseket okoz, hiszen fontosnak, hasznosnak, alkalmasnak, magabiztosnak érezzük magunkat, amikor egy-egy feladatot sikeresen végrehajtunk vagy amikor mások kérését teljesítjük. Könnyen beleeshetünk azonban abba a hibába, hogy

                                    Sajnos előbb-utóbb mindenki szembesül azzal, hogy a saját életében vagy a közvetlen környezetében lévők életében valamilyen krízishelyzet (pl.: súlyos trauma, betegség, gyász, párkapcsolati, munkahelyi vagy egyéb veszteség, stb…) alakul ki. Ilyen esetekben a mindennapi életben alkalmazott megküzdési módok rendszerint nem vezetnek eredményre, ezért a krízishelyzetre adott egyéni reakciók igen változatosak, gyakran ijesztőek is lehetnek. Tudati beszűkülés, mély kétségbeesés, kilátástalanság és reménytelenség érzése, bűntudat, heves hangulati ingadozások, indulat kitörések vagy éppen teljes befelé fordulás, bezárkózás tapasztalható.  A krízisben lévő személy környezetét maga a helyzet és az egyén viselkedése is aggodalommal tölti el. Ugyanakkor felerősödhetnek a saját félelmek is, hiszen szinte mindenki gondolatát átjárja, hogy ez vele is megtörténhet. A rendkívüli helyzetre a környezetben élők is változatos módon reagálhatnak. Gyakori a k