A támogatás lehetőségei krízishelyzetekben

                                   

Sajnos előbb-utóbb mindenki szembesül azzal, hogy a saját életében vagy a közvetlen környezetében lévők életében valamilyen krízishelyzet (pl.: súlyos trauma, betegség, gyász, párkapcsolati, munkahelyi vagy egyéb veszteség, stb…) alakul ki. Ilyen esetekben a mindennapi életben alkalmazott megküzdési módok rendszerint nem vezetnek eredményre, ezért a krízishelyzetre adott egyéni reakciók igen változatosak, gyakran ijesztőek is lehetnek. Tudati beszűkülés, mély kétségbeesés, kilátástalanság és reménytelenség érzése, bűntudat, heves hangulati ingadozások, indulat kitörések vagy éppen teljes befelé fordulás, bezárkózás tapasztalható. 

A krízisben lévő személy környezetét maga a helyzet és az egyén viselkedése is aggodalommal tölti el. Ugyanakkor felerősödhetnek a saját félelmek is, hiszen szinte mindenki gondolatát átjárja, hogy ez vele is megtörténhet. A rendkívüli helyzetre a környezetben élők is változatos módon reagálhatnak. Gyakori a kétségbeesett segítségnyújtási szándék, vagy éppen az elhatárolódó magatartás is. A görcsös segíteni akarás azonban - főleg ha nem társul hozzá kellő türelem és empátia – ugyanúgy kapcsolati elszigetelődéshez vezethet, mint az elhatárolódás. Könnyen lehet ugyanis, hogy ha a segítő nem tud a krízisben lévő személyre ráhangolódni, nem érzi át, nem érti meg kellőképpen a fájdalmát, esetleg türelmetlen vele, a jó szándéka ellenére sem éri el a kívánt eredményt. Ennek következtében a segítőn is úrrá lesz a bajba jutotton már éppen eléggé elhatalmasodott tanácstalanság, a tehetetlenség érzése, ami éket verhet közéjük, zavart okozhat a kapcsolatukban és végső esetben hasonló kapcsolati elszigetelődéshez vezethet, mint a problémás helyzettől és személytől való elhatárolódás.  Mindezek – egy önmagát rontó körként hatva –  tovább nehezítik a krízist átélő személy állapotát.

A krízis állapot többféle kimenetelű lehet. Vezethet az egyén teljes összeomlásához, de jobb esetekben sikerül valamiféle elfogadható kiutat, megoldást találni. Ideális esetben az is előfordulhat, hogy valaki úgy kerül ki egy mély válságból, hogy egy másféle – akár magasabb – szinten helyre tudja állítani a lelki egyensúlyát. Énereje fokozódik, sikerül előremutató, a személyes fejlődését elősegítő következtetéseket levonnia, amelyek által érettebb, gazdagabb személyiséggé válik. Az értékrend, a gondolkodás és a viselkedésmód kedvező irányú átalakulásával később akár egy jobb minőségű életvitelre is képessé válik a krízishelyzetet megélt személy.

Ahhoz, hogy a válságba jutott egyénnek minél hatékonyabban tudjunk segíteni nagy türelemre, empátiára és őszinte kommunikációra van szükség. Fontos, hogy érezze a rászoruló azt, hogy nem hagyjuk magára, bízhat a segítségünkben. Legyünk hát nagy figyelemmel iránta, vegyük észre mi esik jól neki és mi az, ami hátráltatja. Ne várjuk el tőle, hogy gyorsan túl legyen a nehéz időszakon, mert a veszteség élmény idő előtti elfojtása hosszú távon inkább árt, mint használ. A fájdalomnak, szenvedésnek bármilyen rossz is megélni, kellő időt és teret kell adni. Semmiképpen ne oktassuk ki és ne hibáztassuk, még akkor sem, ha nyilvánvalóan van felelőssége a történtekben. A tanulságok és a szükséges következtetések levonásának is eljön majd az ideje, de nem a legmélyebb válság szakaszában. 

Hallgassuk meg őt figyelmesen, ha kell újra és újra, mert ha valaki már képes a problémájáról beszélni, azzal kezdetét veszi a feldolgozás időszaka. A belső fájdalmas folyamatok a szavak által kicsit rendszerezve lesznek, kívülre kerülnek, amire már a segíteni szándékozó személy is könnyebben rá tud hangolódni, támogatóan tud rá reagálni. Megadja az együttgondolkodás lehetőségét, ami a megoldás felé mozdíthatja a krízisben lévő személyt. Közösen könnyebb kideríteni milyen külső és belső erőforrásokra lehet támaszkodni, mi az, ami kicsit könnyebbé, elviselhetőbbé teszi egyik percet vagy órát a másik után. Könnyebb lesz arról dönteni, hogy elegendő támogatást tudunk-e adni, vagy szakember segítsége válik szükségessé. 

Ha kölcsönös őszinteséggel tud a segítségre szoruló és a segítséget nyújtó személy beszélgetni, az nem csak a helyzet megoldását segíti, hanem a kapcsolatukra is nagyon pozitív hatással lesz, hiszen mindketten sokat tanulhatnak egymástól, egymásról és saját magukról is.

Összességében elmondható, hogy akkor tudunk hatékonyan segíteni, ha kapocsként vagyunk jelen a válságban lévő személy fájdalmas belső világa és a külső realitás között. Ha érzelmileg rá tudunk hangolódni a krízisben lévő egyén állapotára, ugyanakkor képesek maradunk a tárgyilagos gondolkodásra. Ha szükséges, tevőlegesen is be tudunk avatkozni a még fenyegető veszély elhárítása céljából, a későbbiekben pedig őszinte odafigyeléssel és türelemmel képesek leszünk segítséget nyújtani a  továbblépést és a megfelelő megoldások lehetőségét biztosító erőforrások feltárásában és mozgósításában is.