Családi kapcsolatok – anyós-meny viszony nehézségei

Életünk egyik legmeghatározóbb részét a családi kapcsolataink jelentik, hiszen ideális esetben családba születünk, ott növünk fel, majd mi magunk is családot alapítunk és a gyermekeinket is igyekszünk a családi életre felkészíteni. Szintén ideális esetben a családi közegben megkapjuk (és viszonozzuk is) a kiegyensúlyozott, harmonikus élethez elengedhetetlenül szükséges szeretetet, támogatást, figyelmet. Ugyanakkor az is elkerülhetetlen, hogy kisebb-nagyobb konfliktusokat, veszteségeket, kudarcokat élünk meg, amelyek időnként komoly (lelki vagy sajnos akár testi) fájdalommal is járhatnak. Súlyosabb esetben pedig hosszabb távon is kihatnak az életünkre, tartós frusztrációt, vagy akár maradandó sérüléseket is okozhatnak.

A következőkben tervezett bejegyzéseimben – kedves olvasóktól kapott ötletek alapján – néhány, elsősorban a családi kapcsolatok terén jelentkező nehézségről, problémáról szeretnék írni pár gondolatot.

A mai bejegyzésem témájául az anyós-meny viszonyt választottam, ami azért speciális, mert nem csak két személy, két fontos családi szerep, hanem elég gyakran két nagyon különböző család konfliktusának lehetőségét hordozza magában.

A családalapítás önmagában is sok kihívással jár, hiszen egyáltalán nem könnyű olyan párt találni, akiben igazi társra lelünk, akivel együtt szeretnénk leélni az életünket. Mindenki tisztában van vele, hogy a párkapcsolat kialakítása, fenntartása sok türelmet, energiát, kölcsönös alkalmazkodást igényel. Tegyük fel, hogy mindez elég jól sikerül, akkor máris ott van a következő kör, hogy nem csak a párunkkal, hanem az ő szüleivel, családjával is fontos lenne jó kapcsolatot kialakítani és fenntartani. Csakhogy itt már nincs akkora segítségünkre a párunk iránt érzett vonzalom, hiszen őt szeretjük, a családját viszont lehetséges, hogy kezdetben nem is ismerjük. Csak reménykedni tudunk, hogy elfogadnak, majd befogadnak és esetleg meg is szeretnek minket, és ez a párunk szemszögéből nagy valószínűséggel ugyanígy van. Hogy mindez zökkenőmentesen menjen, minden érintettől nagy elfogadó képességre, türelemre van szükség. Más generációkba tartozó, eltérő családi hagyományok szerint nevelkedett, esetenként nagyon eltérő személyiséggel, temperamentummal, értékrenddel, stb… rendelkező személyeknek kell/kellene egymást elfogadni, egymás közelében, vagy akár egy háztartásban élni. Még bonyolultabbá teszi a helyzetet, ha például a fiatal pár és a szülők között anyagi, illetve megélhetéssel összefüggő kötöttség, pl.: közös vállalkozás, munka, nagyobb tartozás, vagy bármi egyéb egymásra utaltságot fenntartó helyzet áll fenn.

Az anyós-meny viszonyt nagymértékben meghatározza az anya és fia közötti kötődés alakulása. Eljutottak-e már a leválás olyan fokára, ahol az anya képes háttérbe vonulni, lemondani a hosszú évekig gyakorolt védelmező, irányító szerepköréről. El tudja-e fogadni értelmi és érzelmi síkon egyaránt a fia felnőtté válását és azt, hogy a fia életében esetleg egy általa korábban nem vagy kevésbé ismert, fiatalabb, más nézeteket valló, stb… nő lesz a legfontosabb? Okoz-e ez túl nagy rivalizálást, versenyhelyzetet a két nő között? Az anyában keletkezik-e, és ha igen, milyen mértékű a mellőzöttség érzés, sérül-e ezáltal az önértékelése, önbecsülése? Kap-e elég tiszteletet a fia párjától, van-e benne elég hajlandóság az elfogadására?

A meny elegendő tisztelettel, elfogadással viszonyul-e a párja szüleihez? Megérti-e az anyában zajló folyamatokat? Benne mekkora a bizonyításra, esetleg a rivalizálásra való hajlam? Képes-e, illetve hajlandó-e a párja családjába való beilleszkedése érdekében a szükséges mértékű alkalmazkodásra? Hol tart az ő személyiség fejlődése, önértékelése? A párja tud-e, illetve akar-e segíteni mindebben? A fiú tesz-e hasonló erőfeszítéseket a lány családjába való beilleszkedése érdekében? Ezen a téren vannak-e nehézségek, azaz milyen a viszony a lány családja és a párként választott fiú között? Milyen az érintett felekben a kommunikációs készség, tudnak-e, akarnak-e beszélni a felmerülő nehézségekről, problémákról, azt mikor és milyen stílusban teszik? 

A kérdéseket még hosszasan lehetne sorolni, amelyek közül a legfontosabbakat jó, ha minden érintett fél őszintén megválaszolja magának, illetve megpróbálja a helyzetet a másik fél szemszögéből is átgondolni. Érdemes tisztázni a határokat, és lehetőség szerint úgy alakítani az élettereket, hogy senki ne kerüljön tartósan „két tűz közé”, illetve számára méltatlan, megalázó helyzetbe. Ha sikerül átlátni a probléma forrását, jellegét, akkor minden érintett fél elgondolkodhat arról, hogy miben, hol tudna javítani a kialakult helyzeten. Lehetőleg ne rögtön a másik féltől várjuk a megoldást, a változást, hanem először magunkban tegyünk rendet, azt nézzük meg, hogy mi mit tudunk tenni azért, hogy jobb legyen.

Az egyszerűség kedvéért most az anyós-meny viszonyt állítottam a fókuszba, de úgy gondolom, hogy hasonló kérdéseket érdemes átgondolni és tisztázni az após-vő, illetve a többi újonnan alakuló családi kapcsolat keretében is. 

Szerencsére a szeretet, a megbecsülés és a tisztelet mennyiségileg nem behatárolhatóak, csak rajtunk és a kialakított kapcsolatainkon múlik, hogy mennyit adunk és kapunk mindezekből. Ha bővül a családunk, nagyon jó esélyei lehetnek, hogy mindezek megsokszorozódnak, amihez viszont kétségtelenül sok bátorság, kölcsönös erőfeszítés és türelem is kell.  Ha mindenkiben megvan a hajlandóság, hogy tegyen a családi harmóniáért, ha tisztázottak a határok, ha nem dominál a bántó szándék, akkor minden esély megvan egy kölcsönösen elfogadható, vagy akár egy szeretettel teli, támogató családi légkör megteremtésére és fenntartására.