A szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában szerepet játszó pszichés tényezők

A pszichológiai tanulmányaim során hamar elköteleződtem a pszichoszomatika mellett és e területen belül a szív- és érrendszeri betegségek lelki hátteréről olvastam talán eddig a legtöbbet. A keringési rendszer kórképei még mindig nagyon gyakori betegségek, Magyarországon hosszú ideje a vezető halálokok közé tartoznak. A szakdolgozatom kutatási témája is a szív- és érrendszeri betegségek pszichés hátterének vizsgálata volt. A mostani bejegyzésemet főként az így megismert szakirodalom és kutatási eredmények egy részére támaszkodva írom meg.

Mindenki számára ismert tény, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában a stressz károsító hatásainak igen nagy szerepe van. A stresszt azonban teljes mértékben biztos, hogy nem tudjuk kiiktatni. Ideális esetben átmenetileg csökkenthető a mértéke, de valójában elkerülhetetlenül végig kíséri az életünket. Károsító hatását főként az által fejti ki, hogy nem tudunk hozzá megfelelően alkalmazkodni.  Selye János nevéhez fűződik a stressz fogalmának megalkotása és a hatásmechanizmusának tudományos feltárása. Az Életünk és a stressz című művében ír arról, hogy számos betegség főként a stresszhez való nem megfelelő alkalmazkodás következtében alakul ki.

Kopp Mária a stressz vonatkozásában az alábbi összetevőket hangsúlyozza: a veszélyeztető környezeti hatások (stresszorok), a szervezet élettani stressz reakciói, valamint az egyén pszichológiai, alkati és személyiség adottságai. Mindezek együttesen felelősek a stressz hatására kialakult egyéni állapotért.

Hirtelen bekövetkező stressz esetén rendszerint az úgynevezett „üss vagy fuss” válaszreakciót produkálja a szervezetünk, amellyel próbál felkészülni a fenyegető helyzetből való elmenekülésre vagy annak leküzdésére. Ilyenkor a testnek hirtelen nagy mennyiségű energiát kell mozgósítania, amelyet úgy ér el, hogy emelkedik a pulzus és a vérnyomás, szaporább lesz a légzés, az izmok megfeszülnek, gyorsul az anyagcsere. Ezzel párhuzamosan a szervezet más funkciói (pl.: emésztés) beszűkülnek. Fokozódik a szívizom oxigénigénye, de mivel a szívet tápláló koszorús erekben érszűkület lép fel, csökken a szívizom oxigén ellátottsága, ami súlyos esetben a szívizom elhalásához is vezethet (Őry, 2007).

Fontos azonban azt is hangsúlyozni, hogy nem csak a hirtelen bekövetkező, intenzív stressz hatásoknak van kiemelt jelentősége a betegségek létrejöttében, hanem a kisebb intenzitású, de ismétlődő, vagy tartósan fennálló (krónikus) stressz hatásoknak is. A mindennapi stressz források jelentős része a társas kapcsolatokból, valamint a külső környezethez való alkalmazkodás nehézségeiből adódik. A családi, társkapcsolati, megélhetési problémák, a magas munkahelyi leterheltség egyaránt egészségkárosító kockázati tényezők lehetnek, amelyek azonban akkor válnak igazán krónikus stresszorokká, ha az egyén maga is ártalmasnak minősíti őket (Lazarus és Folkman, 1984).

A munka és a stressz kapcsolatát két fő modellel jellemzi a szakirodalom. Az állásfeszültség modell szerint azoknál a dolgozóknál tapasztalható fokozott feszültségi állapot, akikre magas elvárások nehezednek, de a munkavégzés feletti kontrollra kevés lehetőségük van. Kutatások igazolták, hogy a magas elvárás és a szűk hatáskör fokozza a szívbetegségek kockázatát és a magas vérnyomás előfordulását egyaránt. A munka stressz másik főbb modellje szerint a dolgozók erőfeszítése és a munkájukért kapott ellenszolgáltatás közötti aránytalanság okozza a problémák jelentős részét (Őry, 2007).

A foglakozásbeli, munkahelyi stresszhez kapcsolódik – a főként segítő foglalkozású személyeket érintő – kiégés (burn out) jelensége, amely számos más betegség mellett a szívbetegségek prognózisát is rontja. Kezdetben az egyén túlzott lelkesedéssel viszonyul a munkájához, szinte idealizálja azt, majd a stagnálás érzését éli át. Később tartósan frusztrálódik a munkában, mivel úgy érzi, hogy nem képes vagy nem hagyják dolgozni. Végül bekövetkezik a közömbösség érzéssel járó kiégés állapota. Az egyén tehetetlennek érzi magát, munkáját értelmetlennek tartja. Testi tünetek (étvágytalanság, krónikus fáradtság, kimerülés) és pszichés tünetek (feszültség, idegesség, szorongás, hangulatzavar) jelentkeznek (Varga, 2007).

A fentieken túl, a kardiovaszkuláris betegségek pszichoszociális rizikófaktorai között tartják még számon az A-típusú személyiséget, a düh és indulatok kezelésének bizonyos módjait, a szorongást, depressziót, a társas támogatás hiányát és a  fiziológiai reaktivitás egyéni különbségeit is (Varga, 2007).

Az A-típusú személyiség leírása Friedman és Rosenman (1959) nevéhez fűződik. Egy olyan komplex magatartásmintázatról van szó, amelynek főbb jellemzői közé tartozik a versengő beállítódás, időzavar, türelmetlenség, hajszoltság, ellenségesség, fokozott vágy az elismerésre, az előrejutásra, a helyzet feletti kontroll megtartására. Az A-típusú személyiség több nagy vizsgálatban is a koronária betegség előrejelzője volt, később azonban ezen a területen ellentmondó eredmények is születtek. Egyes vizsgálatok inkább az A-típusú személyiség néhány faktorát emelték ki rizikótényezőként, mint például az intenzív düh és indulat, valamint a másokkal szemben tanúsított ellenséges (hosztilis) magatartás.

A kardiológiai betegségek vonatkozásában felmerült a D-típusú személyiség jelentősége is. E típusba tartozó személyek hajlamosak a negatív érzelmek átélésére és elnyomására egyaránt. További jellemzőjük a társas kapcsolatok kerülése, a szorongás, az aggodalmaskodás, valamint a düh és az ellenségesség is.

Kb. fél évszázada folynak olyan kutatások, amelyek a harag és ellenségesség egészségre gyakorolt hatásait vizsgálták, illetve vizsgálják. Az ellenséges beállítódással rendelkező személyek az embereket általában aljasnak, önzőnek minősítik, akik ki akarják használni a többieket, ezért véleményük szerint az a legbiztosabb, ha nem bíznak senkiben (Kopp, 2003; Susánszky 2009). Gyanakvás, bizalmatlanság, sértődékenység és a cinizmus jellemzi őket.  Almanda és munkatársai által 1991-ben végzett kutatás eredményei szerint a hosztilitás szoros korrelációt mutatott a szívbetegségekkel, a cinizmus pedig a koronária eredetű halál előrejelzője volt (Varga, 2007). Az infarktuson átesett betegeknél az ismételt „koronária esemény” bekövetkezése is szignifikáns kapcsolatot jelzett az ellenségességgel és a befelé fordított haraggal (Kopp és Skrabski, 1995). Bár születtek olyan kutatási eredmények is, amelyek nem bizonyították az ellenségesség, a gyűlölet oki rizikófaktor voltát a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában, a mára kialakult szakmai vélemények szerint ezek a negatív érzelmi állapotok mégis igen jelentős tényezőknek számítanak (Őry, 2007). Különös tekintettel arra, hogy az ellenséges beállítódás bizonyos önkárosító magatartásformákkal – dohányzással, kóros alkoholfogyasztással – is szoros kapcsolatban áll (Kopp, 2003).

Harag során a vegetatív idegrendszer fokozott működése tapasztalható, izomfeszülés, pupillatágulat, remegés jelentkezhet. Emelkedik a vérnyomás és a pulzus, nő a vér adrenalin szintje. A harag tartós fennállásakor a hipotalamusz és a mellékvese kéregállománya által termelt hormonok szintje is magasabb marad, amely kihat az immunrendszer működésére, valamint az egyéb szervek hormontermelésére is (pajzsmirigy hormon, nemi hormonok) (Őry, 2007).

A negatív érzelmek az életminőség egyik fontos összetevőjének, a pszichés jóllétnek a mutatói is egyben. Továbbá nem csak hajlamosító tényezői az egyes kórképeknek – köztük a szív- és keringésrendszeri betegségeknek – hanem a már kialakult betegségek kísérő tünetei is lehetnek (Balogh, 2006).

A kardiovaszkuláris betegségek kialakulásában a szorongást a régebbi és az újabb kutatási eredmények egyaránt az egyik legfőbb rizikófaktornak tekintik. A szorongás az egyik legalapvetőbb emberi érzelem. Normál mértékű jelenléte segíti az alkalmazkodást, fontos figyelmeztető jelzésként funkcionál, azonban a kellő ok nélkül fellépő, tartósan fennálló, nem kontrollálható szorongás kórosnak minősül. Barefoot és Schroll (1996) 730 személy után követéses vizsgálatával támasztották alá, hogy a kardiovaszkuláris betegségek létrejöttében a szorongásnak és a depressziónak kiemelt szerepe van. Magyarországon a Hungarostudy 2002 keretében végzett vizsgálati eredmények szerint már az enyhe depresszió is jelentős kockázati tényező a szív- és érrendszeri kórképek tekintetében. Férfiaknál 8-szorosára, nőknél pedig 3-szorosára növeli a szívinfarktus esélyét és ugyancsak többszörösére emeli a magas vérnyomás, valamint az egyéb kardiovaszkuláris megbetegedések előfordulási gyakoriságát mindkét nem esetében (Balogh, 2006).

A kutatások több éve foglalkoznak a vitális exhaustio, azaz a vitális nagy kimerültség állapotával is, amely hosszan tartó, krónikus testi és pszichés stressz hatására alakul ki és szintén fokozott rizikót jelent a koszorúerek betegsége szempontjából. Nagyfokú fáradékonysággal, ingerlékenységgel és bizonyos területeken jelentős inaktivitással jár. Ilyenkor gyakran az életvitelből adódó fokozott terheléshez (munkahelyi stressz, megélhetési nehézségek) megoldatlan családi konfliktusok is társulnak, amelyek tovább fokozzák a szervezetet érő káros hatásokat.

Az Interheart elnevezésű tanulmány (2004) a szívinfarktus rizikótényezőit ismerteti 52 országban végzett kutatás eredményei alapján. A vizsgálatok adatai szintén alátámasztották, hogy a kardiovaszkuláris megbetegedések rendszerint nem egy, hanem több rizikótényező együttes fennállása következtében alakulnak ki. E tanulmány a szívinfarktus kialakulásában – a pszichoszociális tényezők mellett – a dohányzás, a kedvezőtlen vérzsír összetétel, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a kevés zöldség és gyümölcs fogyasztás, a mozgásszegény életmód és a rendszeres alkoholfogyasztás szerepét hangsúlyozza.

Mindezek azt is jelentik, hogy a megelőzés, a kezelés, valamint a rehabilitáció során egyaránt figyelemmel kell lenni az életmód, a társas kapcsolatok és a lelkiállapot minél kedvezőbb irányú átalakítására.

A kardiológiai rehabilitációt vizsgáló kutatások eredményei szerint a betegek érzelmi állapota jelentősen befolyásolja a gyógyulás és a rehabilitáció sikerét. Fontos tehát az érzelem szabályozásra és annak nehézségeire is figyelemmel lenni. A klasszikusnak számító stressz kezelési technikák (relaxáció, meditáció, a jelen tudatos átélését segítő módszerek) mellett az érzelemszabályozási nehézségek korrigálására is szükség lehet. Ennek első lépése, hogy segítsük az átélt érzelmek tudatosítását és a hárítás helyett kellő elfogadással viszonyuljunk saját és mások negatív érzelmeihez egyaránt, hiszen negatív érzelmei mindenkinek vannak. 

Komolyabb problémát főként a túl szélsőséges „érzelem kezelés” okozhat, azaz az elfojtás, vagy a túl heves dühkitörések. Ha kellő elfogadással viszonyulunk a negatív érzelmekhez, elég figyelemmel vagyunk saját magunkra és a társas környezetünkre, csökkenthetjük a szélsőséges érzelmi megnyilvánulásokat, az ebből eredő konfliktusokat és stressz helyzeteket egyaránt. A negatív érzelmek kifejezhetők olyan módon is, amely nem vezet feltétlenül az egészség, illetve a társas kapcsolatok megromlásához. A negatív érzelmi állapotok jól korrigálhatók pozitív érzelmek generálásával is, ami szintén hatékonyan segíti az érzelmi egyensúly helyreállítását.

Mindezek természetesen nem fedik le a szív- és keringés rendszeri betegségek kialakulásában szerepet játszó lelki és testi folyamatokat, hiszen a test és lélek működése, kapcsolata ennél jóval összetettebb, bonyolultabb. Mindig egyénileg kell megvizsgálni kinél milyen tendenciák dominálnak, milyen károsító hatásokat lehet feltárni és a megelőzés, kezelés során is az egyéni szükségletek mentén érdemes haladni. Ezért arra biztatok mindenkit, hogy legyen figyelemmel saját magára, szeretteire.

Sokat segít tehát, ha tudunk egy kis figyelmet szentelni a testünk jelzéseire, a saját lelki működésünkre és azokra a stressz hatásokra, amelyekről érezzük, hogy nehezen tolerálható, mert ezek „mint kis lámpások” megmutatják, hol van feladatunk a testünk és lelkünk védelmében. Ha sikerül beazonosítani az életvitelünkben valamilyen tartós vagy visszatérő problémát, tovább tudunk haladni a megoldás felé, amit lehetőleg ne másoktól várjuk el, hanem mi magunk tegyünk érte. Vállaljunk felelősséget a saját testünk és lelkünk egészségéért. Ha a probléma teljes feltárása és kezelése szakember közreműködését igényli, vegyük igénybe. Ha pedig betegségre utaló jeleket észlelünk magunkon, minél előbb forduljunk orvoshoz, mert a szív- és érrendszeri betegségeknél különösen fontos, akár életmentő is lehet a gyors és szakszerű orvosi ellátás. 

Felhasznált szakirodalom:

Balogh, P. (2006). A szív- és érrendszeri betegek életminősége. In M. Kopp és M. E. Kovács (szerk.), A magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Budapest, Semmelweis Kiadó.

Barefoot, J. C. & Schroll, M. (1996). Symtoms of depression, acute myocardial infarction, and total mortality in a community sample. Circulation, 93.

Kopp, M. (2003). Mikor káros a stressz? A stressz szerepe az egészségromlásban. Magatartástudomány HIPOCRATES V/1,

Kopp, M., & Skrabski, Á. (1995). Alkalmazott magatartástudomány. A megbirkózás egyéni és társadalmi stratégiái.          Budapest, Corvinus Kiadó.

Lazarus, R. S. & Folkman, S. (1984). Stress, appraisal and coping. New York, Springer Publishing Company.

Őry, K. (2007). A szív- és érrendszeri megbetegedések idegi-lelki tényezői és ezek terápiája. Budapest, Spring Med Kiadó.

Susánszky, É. (2009). A magyar fiatalok életminőségének alakulása az elmúlt két évtizedben. Budapest, Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola.

Varga, J. (2007). Kardiovaszkuláris prevenció és rehabilitáció. In J. Kállai, J. Varga &A. Oláh (szerk.), Egészségpszichológia a gyakorlatban (pp. 409-435). Budapest, Medicina Könyvkiadó.