A testi és lelki immunitásról

Immunrendszerünk működéséről, a betegségek megelőzésében betöltött szerepéről sokszor és sokféle formában hallhatunk, olvashatunk. Immunrendszerünk megerősítése érdekében a legtöbben rendszeresen különböző praktikákat, gyógymódokat alkalmazunk. Fokozzuk a vitaminbevitelt, gyógynövényekből készült teákat fogyasztunk, próbálunk egészségesen táplálkozni, sportolunk. Aki a test és lélek egymásra gyakorolt hatására is figyel, igyekszik a pszichés állapotára is vigyázni.

Az egészségtudományok körében fontos területté vált a pszichoneuroimmunológia, amely az immunológia, az idegtudományok, az endokrinológia, a pszichológia és a magatartástudományok ismereteit felhasználva a viselkedés, az immunrendszer és az idegrendszer közötti összetett kölcsönhatásokkal foglalkozik.

Megbetegedéseink kialakulásában gyakran jelentős szerepük van a különböző stressz hatásoknak. A stressz fogalmának, hatásmechanizmusának tudományos összefoglalása Selye János nevéhez fűződik. Életünk és a stressz című könyvének angol nyelvű kiadásához írt előszavában így fogalmaz: „Lényegében a stressz az élettel járó elhasználódási folyamatok egysége.” Művében kifejti, hogy számos betegség a stresszhez való alkalmazkodás hibája miatt alakul ki. Az általános stressz reakcióban a szervezetnek szinte minden egyes szerve érintett. A vese szabályozza a vér és a szövetek kémiai összetételét és részt vesz a vérnyomás szabályozásában is. A mellékvesék velőállományában termelődő adrenalin, valamint az idegvégződéseken termelődő noradrenalin és acetilkolin az idegrendszer és az agy működésének szabályozásán keresztül fejti ki hatását. A pajzsmirigy által termelt hormonok a szövetek anyagcseréjére hatva vesznek részt a stressz reakcióban. A máj részt vesz a vércukorszint és egyes hormonok koncentrációjának szabályozásában. A fehérvérsejtek a különböző idegen anyagok hatására túlérzékenységi reakciót indíthatnak be. A fiziológiai változások nagy része a hipotalamusz irányította idegi-hormonális rendszer működése révén valósul meg. A hipotalamusz aktiválja a szimpatikus idegrendszert. A vegetatív idegrendszer szimpatikus ága azonban közvetlenül is hat a simaizmokra és a belső szervekre, emeli a pulzust, vérnyomást, tágítja a pupillát, valamint a mellékvesék velőállományában fokozza az adrenalin, noradrenalin termelődését is, amelyek szintén növelik a pulzust, vérnyomást, a vércukorszintet. (Atkinson, Smith, Nolen-Hoeksema, Fredrickson és Loftus, 2005; Selye, 1964).

Kopp Mária (2003) a stressz alábbi három összetevőjét hangsúlyozza: a veszélyeztető környezeti hatások (stresszorok), a szervezet élettani és pszichológiai stressz reakciói, valamint az egyén pszichológiai, alkati és személyiség adottságai. Mindezek együttesen felelősek a stressz hatására kialakult egyéni állapotért.

A problémás helyzetekben keletkező érzelmek és fiziológiai izgalmak kellemetlen volta arra ösztönöz, hogy valamilyen módon próbáljuk azokat csökkenteni. A stresszel való szembeszállás folyamatát megküzdésnek (coping) nevezzük. A megküzdés célja hogy minimalizáljuk a stressz megbetegítő hatását és lehetőség szerint úgy alakítsuk a körülményeket, hogy a stressz inkább a fejlődésünket szolgálja (Oláh, 2005).

A megküzdésnek Lazarus és Folkman (1984) elmélete szerint két fő formája van. Az egyik a probléma központú megküzdés, amelynél magára a problémás kérdésre, vagy helyzetre összpontosítunk és megpróbáljuk azt megváltoztatni. Ennek során meg kell határozni magát a problémát, mérlegelni kell a lehetséges előnyöket és hátrányokat, alternatív megoldásokat kell keresni, majd ezek valamelyikét ki kell választani és azt meg is kell valósítani. A másik fő forma az érzelem központú megküzdés, amellyel a stresszhelyzethez kapcsolódó érzelmi reakciók csökkentésére törekszünk viselkedéses vagy kognitív stratégiák alkalmazásával. A viselkedéses stratégiák közé tartozik a testmozgás, az alkohol, vagy más szer használata, a düh levezetése, érzelmi támaszkeresés a barátoknál. A kognitív stratégiák közé tartozik a probléma időleges félre tétele, vagy a helyzet súlyosságának csökkentése nézőpontváltással. E stratégiák egy része előre mutató, de van közöttük néhány romboló hatással bíró is.

A megküzdési forrásokat képező személyiségtényezők összessége az egyén pszichológiai immunrendszereként értelmezhető. A pszichológiai immunrendszer három egymással dinamikus kölcsönhatásban álló alrendszerből épül fel:

1. Megközelítő-monitorozó alrendszer, amely a környezet megismerését, megértését, valamint a pozitív következmények monitorozását végzi. Ide tartozik például a pozitív gondolkodás, az élethelyzetek feletti kontrollérzés, a folyamatos fejlődésünk megélése.

2. Az alkotó-végrehajtó alrendszer feladata, hogy aktiválja azokat az erőforrásokat, amelyek segítségével lehetővé válik az alkalmazkodás és a célok megvalósítása. Ide tartozik többek között az énhatékonyság érzése, a leleményesség, a kreatív énkép.

3. Az önregulációs alrendszer pedig olyan protektív személyiségjegyeket foglal magában, amelyek biztosítják a figyelem és a tudati működés feletti kontrollt, a kitartást, valamint az akadályok és kudarcok következményeiként kialakuló érzelmi állapotok feletti kontrollt (Oláh, 2005).

A biológiai immunrendszerünk mellett létezik tehát pszichológiai értelemben vett immunrendszer is, amelynek szintén nagy szerepe van a testi és lelki működés egyensúlyának fenntartásában. Fontos tehát a betegségek megelőzésében erre is tekintettel lenni, hiszen tudományos kutatások igazolják, hogy bizonyos patológiás állapotokban (például: szív- és érrendszeri betegségekben, rákbetegségeknél, alkoholfüggőség esetén) kimutathatóan alacsonyabb szintű a pszichológiai immunkompetencia az átlagpopulációnál mérhető szinthez képest. Érdemes ezért minél inkább tisztában lenni a nehézségek esetén alkalmazott jellemző megküzdési módjainkkal és ezek forrását adó személyiség jegyeinkkel, valamint a megküzdési módszereink hatékonyságával. 

A bejegyzés első részében írtam arról, hogy Selye János szerint számos betegség a stresszhez való alkalmazkodás hibája miatt alakul ki.  Kutatási eredmények is igazolják, hogy a hatékony megküzdési módok a stresszes helyzetekhez való megfelelő alkalmazkodást és ezáltal a betegségek megelőzését is segítik. Ahogyan a testi immunitásunk erősítésének, úgy a pszichológiai immunrendszerünk erősítésének is van tehát létjogosultsága, amit többek között az önismeretünk mélyítésével, kreativitásunk fejlesztésével, érzelmeink és az élethelyzetek feletti kontrollképességünk erősítésével, hatékony, célorientált viselkedésmódok elsajátításával, személyiségünk fejlesztésével érhetünk el.

Felhasznált irodalom:

Atkinson, R. C., Smith, E. E., Nolen-Hoeksema, S., Fredrickson, B. L., Loftus, G. R. (2005): Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.

Kopp, M. (2003). Mikor káros a stressz? A stressz szerepe az egészségromlásban. Magatartástudomány HIPOCRATES V/1,

Lazarus, R. S., Folkman, S. (1984): Stress, appraisal and coping. New York: Springer Publishing Company.

Oláh A.(2005): Érzelmek, megküzdés és optimális élmény. Trefort Kiadó, Budapest.

Selye J. (1964): Életünk és a stressz. Akadémiai Kiadó, Budapest.